2012. június 13., szerda

Szivárványos kendő

Tegnap este kész lettem a 4. szivárványos fonalból készült kendővel, gyorsan blokkoltam, reggelre meg is száradt.



Több volt a fonalam, mint ami kellett az eredeti Gingko kendőhöz, így addig kötöttem a csipkemintát, amíg csak tartott a fonal. Kicsit izgultam, hogy elég lesz-e a leláncoláshoz is a fonal, de elég lett, egy pici még maradt is.


Tanulságok:
  • az átmenetek még mindig túl élesek nekem, szeretnék ennél jobban egybefolyó színeket, viszont kendőnél (és bármi másnál, ahol viszonylag hosszú sorok vannak) ez nem lesz egyszerű, nagyon sok fonal kell egy-egy sorhoz
  • a lila színből szinte semmi nem látszik, a piros pedig túl sok. Egyre szélesedő kendőnél legközelebb úgy fogom festeni a fonalat, hogy az elején levő színnek kevesebb, míg a végén levőnek jóval több fonal jusson.
Annak ellenére, hogy nem vagyok teljesen elégedett a festéssel, ill. hogy van mit tanulni, fejleszteni, nagyon tetszik a végeredmény! 





3 megjegyzés: