2012. május 12., szombat

Gyerekjáték a fonalfestés

Amikor fonalat festek, mind a három gyerek szeretne bekapcsolódni, nem is csoda :-) Velük nem lábosban festünk, hanem a tepsis módszert használjuk, azaz a citromsavas vízbe áztatott fonalat betesszük egy tepsibe/jénaiba, és a fonalra locsoljuk a festéket. Ha több színt használunk, akkor fontos, hogy ne tegyünk túl sok festéket, mert akkor könnyen összemosódnak a színek és egy nagy barnaságot kapunk a végén. A festéket csőrös flakonokban szoktam feloldani, kb. 1 evőkanál citromsavval együtt.




A festés gyorsan megy, pár perc az egész. Alufóliával lefedem a tepsit és beteszem a sütőbe kb. 150 fokra, fél-egy órára, majd hagyom ott kihűlni. Aki nagyon siet és van mikrója, azt is használhatja, csak ne alufóliával fedje le az edényt :-) Mikróban kb. 5 perc után hagyjunk fél óra szünetet, majd újra kapcsoljuk be 5 percre a mikrót és hagyjuk kihűlni a fonalat. Ha kihűlt, mossuk ki (óvatosan, ha nem superwash a gyapjúnk), egy párnahuzatban centrifugáljuk ki (a centrifuga önmagában nem árt a gyapjúnak, viszont sokat lendít a fonal száradási idején), majd akasszuk fel száradni. Száradás után tekerjük fel és használjuk!

Julcsi 2 motringja



Panni egyik motringja, felgombolyítás után



4 megjegyzés:

  1. hát ez szuper! :)
    milyen festéket használtok? mi próbálkoztunk a tojásfestékkel, ételfestékkel, sikertelenül :)
    mennyi citromsav kell a vízbe?
    ja, és honnan szerzed azt a jó kis flakont?
    (itt is 3 gyerek segítene a festésben ;))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Legtöbbször ételfestékkel festünk, gyerekekkel az a legbiztonságosabb szerintem. Ha egyedül festek, akkor pedig profi gyapjúfestéket is használok (pl. sewo color). Tojásfestékkel is festettem már többször, nekem azok is jók lettek (az is csak ételfesték ugyebár).

      Kb. 1 evőkanálnyi citromsavat teszek a vízbe áztatáshoz, az bőven elég. Ha ecetet használsz, akkor talán kicsit több kell.

      Ez a flakon egy cukrász nagykerből (Békás Kft) van, ketchupos/mustáros flakonként árulják :-)

      A legközelebbi festést próbálom lépésenként lefotózni, akkor részletesebben leírok mindent, remélem az is segít majd!

      Törlés
    2. Szia!

      Azt felejtettem el megkérdezni, hogy milyen fonalat próbáltál befesteni. Ételfestékkel csak gyapjú (ill. egyéb állati eredetű, pl. alpaka, selyem) fonalat lehet!! Nem lehet, hogy ez volt a baj?

      Törlés
  2. az első kísérlet turis fonal volt, gyapjúnak árulták. de ezek szerint nem az volt.
    másodjára pamuttal próbálkoztunk, akkor ezek szerint hiába :D
    rendelek a barkából legközelebb :D

    VálaszTörlés